Miután Magyarországon több év alatt sikerült egy egész sikeres, stabil kisvállalkozást felépíteni amely első sorban arculattervezésre, grafikai tervezésre, marketinre és honlap készítésre fókuszált úgy gondoltam jó lenne külföldről, külföldre is dolgozni. Ebben a gondolatba kapcsolódott egy magánéleti helyzet ami ezt támogatta így úgy döntöttem, akár Skóciából, Glasgowból is lehetne futtatni a vállalkozásomat hiszen a munkák jelentős részéhez elég egy erős laptop és egy telefon.
Persze akkor még nem vettem eléggé latba a személyes találkozók fontosságát. Bár sok régi ügyfelemmel, partneremmel már nem minden munka okán ültünk le személyesen beszélni, sokszor elég volt egy email váltás, egy telefon és minden simán ment. Mikor kijöttem, akkor azért nagymértékben rájöttem, hogy üzlet első sorban emberek között köttetik, különösen ha szolgáltatásokról van szó és nem egy webshopról, vagy tömeg áruról természetesen.
A Budapesten évek alatt kialakult ismerettségek, hogy tudjuk egymásról ki mivel foglalkozik, kihez mivel érdemes fordulni és hogy megvolt a reputációm ekkor vált csak igazán értékessé számomra.
Bár nem szövegíróként, költőként vagy jogászként dolgozok, azért a megbeszéleseken a kommunikáció, a nyelv igen fontos helyet kap, hiszen mi alapján tudjuk megítélni, valakinek a habitusát, szakmai tudását mielőtt dolgoznánk vele és látnánka végeredményt, hát elsősorban a beszélgetés minőségéből.
Tehát elkezdtem a UK vagy ha úgy tetszika Skót piacra optimalizálni a munkámat és annak megjelenését. Ez persze kihívásokkal teli hiszen az angol nem az anyanyelvem így még ha nyelvtanilag valami helyes akkor sem biztos az hangzik a legjobban, az a legjobb sales szempontból.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.