Mindenek előtt természetesen szeretném leszögezni, hogy ez nagyon nagy skálán mozog és számtalan mindentől függ amikre szeretnék részletesebben is kitérni. Olyan ez kicsit, mint ha azt kérdeznénk, milyen Magyarországon élni és mindjárt annyi féle választ kapunk ahány ember.
Engem különösen érdekelnek más emberek történetei, ki honnan hová tart és az látszik, hogy nincs olyan, hogy egy város, ország jó vagy rossz lenne, valakinek az általános véleménye számtalan dologtól függ, mint, hogy mit dolgozik itt és mit dolgozott korábban Magyaroszágon, hogy milyen városból jött és most milyen városban él, hogy mik a céljai, hogy itt tanult vagy Magyarországon, élt-e más országban, mennyi ideje van itt és még számtalan más tényezőtől.
A UK-n belül én két helyen töltöttem el hosszabb időt, mint turistáskodás, ez pedig az angliai Cambridge és a skóciai Glasgow. Ezek mellett megfordultam még, Oxfordban, Londonban, Edinburghban, Stirlingben, Dundeeban, Falkirkben és kissebb városokban, településeken.
Cambridgeben már 2010-ben voltam, így az emlékek már kevésbé élesek mint a skóciai tapasztalataim, de azért ez adta nekem az első alap élményt az Egyesült Királysággal kapcsolatban és valamelyest ehhez viszonyítok, persze Budapest és Magyarország mellett ahol a legtöbbet éltem.
Cambridge egy több mint 800 éves egyetem város, amiből következően a belvárost középkori egyházi és egyetemi épületek alkotják, amik lényűgőzén szépek építészeti értelemben is. Maga a város nem túl nagy (kb 120.000 fős) nagyságrendileg egy Pécs méretű város és mellesleg Szeged testvérvárosa.
Cambridge mivel az egyetemből fakadóan egy kutatási és intellektuális központja a világnak, nyilván a lakók nagy része intellektuális munkát végez, nem egy ipari központ és persze rengeteg a hallgató és oktató a világ minden országából ezért rendkívül nemzetközi.
Skócia általánosságban természeti értékekben, nemzeti parkokban és ritkán lakott területekben gazdag, így könnyen elképzelhető az, hogy 2-3 órán keresztül tudunk autóval úgy menni, hogy jelentős lakott területet nem érintünk, ami Magyarországon nehezen lenne kivitelezhető. Ez abból is fakad, hogy a lakott terület nagy része Skócia középső részén terül el Glasgow-val a nyugati míg Edinburgh-val a keleti oldalon és ez között található számtalan kisváros és település. Miközben ettől északra és délre sokkal kevesebb a lakott terület és északi irányba még jócskán elterül Skócia.
Cambridge-el némileg ellentétben, Glasgow egy volt iparváros, ami az iparosodás alatt nőtte ki magát ami alatt 1 millió főre is emelkedett a lakossága száma de ahogy a hajógyártás és a nehézipar hanyatlott majd jelentőségét vesztette a lakosság lecsökkent a jelenlegi 600 ezer körülire.
Ez a városméret sok szempontból nagyvárosi érzést ad mégis, számomra Budapesthez (vagy Londonhoz, Romához) képest nem egy igazán nagyváros, bár aránylag nagy területen terül el, így néha igazán sokat kell utazni az egyik feléből a másikba.
Érdekes módon a házaknak csak egy egészen kis része 4-5 vagy több emeletes nagyon sok az egy vagy kétszintes ház. A belvárosa lényegében 10 perc alatt átsétálható az egyik félétől a másikig.
Glasgow alapvetően három részre oszlik a West-Endre a East-Endre és a déli részre. A város karaktere nagyon más ezeken a területeken. A déli részen vannak kifejezetten szép, elegáns környékek és vannak néha csak pár percre elég lepukkant részek is.
A west-end középpontja a Glasgow-i Egytem, ami szerintem a legszebb épülete Glasgownak egy körülbelül 600 éves épület amely nagyban emlékeztet engem Cambridge-re és a Harry Potterből ismert Roxfortra.
Az egyetem körüli területeken található Glasgow legpezsgőbb utcái, ahol sok az igényes pub és étterem és a házak is elegánsabbak. Erre sok diák és értelmiségi lakik és a lakás bérleti árak is jóval magasabbak mint az East-enden.
Az East-end alapvetően egy nagy részben post-ipari terület, ami azt jelenti, hogy bár jelenleg elsősoban lakóházak találhatóak itt, nagyon sok az ipari épület, a régi gyárépület, industrial park, ablak nélküli fém raktárak és sok az üres gazos telek is. Glasgownak nagyon nagy részén érzi az ember azt, hogy a külvárosban van, a város nagy része számomra azt a hangulatot adja, mint Budapesten pest külső részei.
Most pedig nézzünk néhány kulcs területet témát az én szubjektív szemüvegemen keresztül.
Építészet
Glasgowban az épületek főként vöröses kőből készültek mert a természetben ez található meg, de azért sok szürkét is használnak. Az épületek jellemzően nincsenek vakolva és festve kívülről, ami a vízszintesen esőből fakadhat. A lakóépületek szinte, alig díszítettek a Budapesti belvároshoz képest, nagyon puritának, láthatóan csak a funkcionalitásra törekedtek és valahogy ez egész Glasgowra jellemző. Valahogy az az érzésem, hogy az épületek külsejére nem nagyon adnak és Glasgowban minden a praktikumról szól, mint ha nem lenne igényük a szépre, a díszítésre. Fura kivétel ez a lakberendezésben tetten érthető perverz vonzódásuk a csillogós bútorok iránt, amik szinte tükörként funkcionálnak. Persze feltehetőleg ez inkább a munkás réteg ízlését tükrözi.
Parkok
Alapvetően az Egyesült Királyságra jellemző, hogy nagyon szépek a parkok, az időjárásból is fakadóan gyönyörű zöld a fű, amit igen szofisztikátlan ápolnak. A parkok Glasgowban is különlegesen szépek és itt most megint főként Budapesthez tudok viszonyítani, ahhoz képest jóval ápoltabbak, gondozottabbak.
Ha erre jártok, vagy itt éltek, akkor mindenképp érdemes meglátogatni a Pollok Country Parkot ami egy hatalmas park, tele állattal, skót tehenekkel és őzekkel. Illetve található benne, egy golfpálya és egy régi kastélyszerű épület ami múzeumként és kávézóként funkcionál.
Egy másik park a Queens Park Glasgow déli részén ami szép kilátást nyújt a városra.
A városközponttól épp csak keletre pedig található a Glasgow Green, ami az előzőekkel ellentétben egy sokkal kevésbé erdősebb, inkább egy nagy füves terület, ahol rendezvényeket, koncerteket, fesztiválokat is tartanak és található benne egy hatalmas üvegház is.
Talán a legismertebb a Kelvingrove ami a west-enden található a Glasgowi Egyetem szomszédságában és benne található a Kelvingrove Art Gallery ami egy kissé eklektikus kiállítás. A kiállításon láthatóak állatok, gépek és festmények is.
Utak
Glasgowban a közösségi közlekedés kevésbé hangsúlyos, mint Budapesten így nagyon sokan járnak autóval és sokan ingáznak a külvárosokból, szomszédos településekről sőt Glasgow és Ediburgh között is sokan autóval járnak munkába ami az autópályákon komoly dugókat okoz.
Viszont a város nagy részében nem túl nagy a forgalom inkább csak a belvárosban, nem áll be úgy a forgalom mint Budapesten a körutakon és városban általában.
Az utak az én megítélésem szerint eléggé tele vannak kátyúkkal különösen a kisebb utcákban és néhol olyan kátyúk vannak, hogy az ember nem figyel az könnyen a futóművébe kerülhet.
A parkolóhelyek egy része fizetős de a város nagyobbik részében azért ingyen is lehet parkolni és kevés az a hely ahol igazán vadászni kell a parkolóhelyeket, jóval kevésbé sűrű a város szerkezete, mint Budapesté.
Vidéken különösen északon és a Skye szigeten az utak nagy része egysávos amiket kis kitérő öblök tarkítanak pár száz méterente így két autó nem fér el egymás mellett, be kell várniuk egymást ezekben a kitérőkben ami túl gyors közlekedést nem tesz lehetővé.
Időnként a bárányok is megjelennek az utakon ezeken a legelők melletti helyeken.
Lakás és szoba bérlés
A lakás vagy szoba bérlés szokott lenni a külföldre költözők egyik fő kérdése, ami nagyban meghatározza az életminőséget.
Az árakban itt is nagyon nagy a szórás, vidéken már lehet 250-350 fontért lakást bérelni míg Glasgowban 350 fonttól indul 400 (kb. 145.000 Ft.) fontért már kulturáltat is ki lehet fogni a szoba bérlés bár ebben a rezsi is benne van de egyszer láttam a west-enden egy kifejezetten elegáns lakásban egy szoba 1000 font (365.000 Ft) volt.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én nagyon meglepődtem milyen borzasztó állapotú lakásokat, szobákat is kiadnak és az ár és a minőség közel sincs sokszor arányban.
Tehát kis szerencsével és utánajárással lehet szép lakást bérelni 500 fontért (180.000 Ft) és 400ért olyan rossz állapotú szobát amivel Budapesten még nem találkoztam.
Tehát jól látszik, hogy bár rezsifüggő de a szoba bérlés nem éri meg annyira mint a lakásbérlés az esetek nagy részében.
Talán meglepő lehet, hogy a lakásbérlés árai Glasgowban kezdenek nagyon hasonlóak lenni a Budapesti árakhoz és ez igaz a lakás vásárlásra is sőt, már 40.000 Fontért (Kb. 14 millió forint) ( lehet elfogadható lakást venni Glasgowban ami Budapesten már szinte lehetetlen.
Persze a jobb, nagyobb és jó élhelyezkedésűek ennél jellemzően drágábbak de a fizetésekhez képest még így is sokkal kedvezőbbek az arányok mint Magyarországon.
Ahogy mondtam, kisvárosokban ennél olcsóbban is lehet bérelni vagy venni, illetve Edinbrughba pedig a legdrágábbak a lakások, házak Skóciában és a bérleti díjak is magasabbak.
Étel vásárlás boltban
Az étel vásárlás a boltokban lehet egy másik kellemes meglepetés, már ha valaki itt szeretne élni a Magyarországihoz képest.
Nehéz egy az egyben pontosan megmondani, mi hol drágább vagy olcsóbb mivel bolt és márka függő is nagyban.
Glasgowban, jellemzően van Lidl, Tesco, Sansburry, Waitrose, Auchan.
Összeségében lehet nagyon gazdaságosan vásárolni ami olcsóbb lehet mint Magyarországon és persze lehet különösen drágán is.
Bár globális világban élünk és hatalmas különbségek nincsenek egy itteni Tesco és egy otthoni Tesco kínálata között azért vannak helyi sajátosságok. Ilyen, hogy a zöldségek egész évben ugyan azon az áron és ugyan olyan formában elérhetőek mivel főként importálják őket így drágábbak mint Magyarországon nyáron. Ellenben a marha hús és a lazac egyáltalán nem számít prémium ételnek itt és tele van velük a bolt nagyon kedvező áron.
A skót whiskyk is sokszor olcsóbbak mint Magyarországon.
Ami engem kellemesen meglepett még, hogy számtalan Lidl tart Tokaji bort abból is nagyon finomat és a saját pontozásuk szerint sokszor ez a legjobb bor az üzletben 90 ponttal.
Éttermek
Ahogy a boltban való élelmiszer vásárláskor nem érez az ember jelentős különbséget a Magyarországi árakhoz képest sőt van ami Skóciában olcsóbb. Úgy a szolgáltatások esetében lehet igazán jelentősen drágább árakra számítani. Ez érthető is hiszen a magasabb fizetésekből következően ahol emberek ideje közvetlen kerül kifizetésre ott az árak is ennyivel magasabbak.
A kavézókban egy expresso kávé jellemzően 1,8-2,5 font (650-1000 Ft.) míg egy capuccino 2,2-3 font (800-1100 Ft.) körül alakul. Egy kiadós reggeli egy kávézóban 8-11 font (3000-4000Ft.) körül van, ahol már érezhető a különbség a hazai árakhoz képest.
Pubok
A pub kultúra itt elég régi és minden rétegből, férfiak és nők is járnak a pubokba, sokkal inkább közösségi esemény mint Magyaroszágon. Bár sokszor már délután tetőfokára hág a hangulat. A pubokban sokszor van pub-quiz este, sok helyen megy a focimeccs, drukkolnak a helyi csapatoknak vagy megünneplik a Celtic vagy a Rangers (a két helyi rivális nagycsapat) győzelmét. Vannak pubok amik kifejezetten egy csapat drukkereié és így annak színeiben pompáznak míg más pubokban ki van írva, hogy a futball színeket viselni tilos a pubban.
A sörök jellemzően britt sörök. Glasgow saját söre a Tenents ami szerintem nem túl jó, olyasmi kategória mint Magyarországon az aranyászok. E mellett sokszor lehet kapni az ír Guiness-t sokféle csapolt és üveges sörük van, elég nagy a választék.
A pubokban sokszor van meleg étel is, úgynevezett pub-food ezek egyszerű tartalmas ételek sokszor nagyon jó áron, 3-5 fontért már lehet kapni ebédre.
Természetesen a pubokban lehet kapni a két jellegzetes helyben készített rövid italt a gint és a whiskyt is széles választékban de vannak külön whisky pubok is ilyen például a Pot Still is Glasgowban amit a legjobbnak is választottak a műfajban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.